Egy ablakhiba: a sík összeomlik, tér lesz belőle, majd Tér, és persze mindez Időben zajlik le. Szemed apró napokká változik a perc-szilánkokon.

Mikó András

A bennünk rejtőző farkas meséje.

Egy napsütéses délután érkezet, akkor amikor senki sem számított rá, de nem rontott be hirtelen, hanem megvárta míg ajtót nyitnak neki. Aztán szép lassan befészkelte magát, kényelmesen belehuppant a fotelbe, rágyújtott egy cigarettára és várt. Nem sietett, biztosra ment. Sikerült is neki, először mint egy játékos, pajkos kis kutyus ásta be magát a lelkembe. Mire észre vettem, a belsőm minden kis zeg-zugát kibélelte magával. Ott pöffeszkedik most, saját akarat szerint irányítja az érzéseket, minden szobát újra meszel, felforgatja a bútorokat, játszik a színekkel. Kijátszik engem. Nála van a makk ász. Majd hirtelen felugrik a kávézó asztalka mellől, még a kávéját is kiönti s kiront, hogy megszabaduljon önmagától. Elbújik a kamrába s egy darabig csend...el is felejtem egy pillanatra, csak a csontig hatoló marása ébreszt rá gyötrő jelenlétére.
Van amikor az egész lakásomat kitölti, ilyenkor ezrével hemzsegnek mindenhol, kicsik, nagyok, ifjak, vének, gondolkodók, ártatlanok, bátrak, uraltak és uralók. Ők mind testvérek az éjszakával, s a Hold az anyjuk. Mégis szeretik az ellentéteket. Ebből táplálkoznak. Néha úgy összemelegednek hogy eggyé válnak, az Énné...és mégis olyan különbözőek.